Átadták csütörtökön a Bajai Női Kosárlabda Klub új, egymilliárd forintból megépült sportcsarnokát, amely a csapat edzései és mérkőzései mellett testnevelés órák megtartását is biztosítja.
Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára az átadáson arról beszélt, a látvány-csapatsport támogatási program éppen azért jött létre, hogy az utánpótlás-nevelés feltételrendszerét biztosíthassák: a fiatalok megfelelő körülmények között tudjanak sportolni.
Hangsúlyozta, hogy aki a magyar sportban vagy a magyar sportért dolgozik, az pontosan tudja, hogy a legnagyobb küzdelem éppen a fiatalokért folyik tekintettel arra, hogy “nehéz ma megnyerni a fiatalokat a sport ügyének, pedig a sport által olyan értékeket tanulhatnak meg, amelyek bárhogy alakul az életük, biztosan hasznukra válik” – fogalmazott.
Az államtitkár beszédében megemlékezett Ágfalvi Györgyről, a Bajai SK egykori kosárlabdázójáról, akinek vezetésével a BSK 1986/87-ben története során megszerezte eddigi egyetlen kupagyőzelmét, az 1987/88-as idényben pedig bajnoki ezüstérmes lett.
Schmidt Ádám felidézte a bajai születésű Pongó Marcell félpályáról dobott hármasát is, aki azóta kupagyőztes felnőtt magyar bajnok.
Báder Márton, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a minőségi munka, a minőségi képzés egyik legfontosabb feltétele a méltó létesítmény, amire hatalmas szükség van.
Mint mondta: “Baja rengeteg olyan játékost adott, akikre fölnézhettek, akik példaképeitek lehetnek, akik miatt érdemes kosárlabdázni” – fogalmazott.
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint “Bajának dicső kosárlabda múltja és erős kosárlabda jelene van“, amelynek folytatásához az elkészült sportlétesítmény is hozzájárul.
Mint mondta: ez a csarnok otthona lehet kicsiknek és nagyoknak az elkövetkezendő időszakban, és ez a csarnok is hozzájárulhat Baja város sportjának a további fejlődéséhez.
Nagypál Gábor, a Bajai Női Kosárlabda Klub elnöke kiemelte, hogy
az elkészült csarnok nem csupán egy épület, hanem egy olyan hely, ahol a fiatalok megtalálhatják a mozgás örömét, ahol a csapatmunka és a sportszerűség értékei formálódnak, életre szóló barátságok születnek, és ahol összetartozásuk erősödik.
Felidézte, hogy a klub az évek során lelkes, kitartó munkával az ország egyik legkiemelkedőbb utánpótlás-nevelő egyesületévé vált, közel 160 gyerek aktív, rendszeres sportolását biztosítják.
Bács-Kiskun vármegye egyik legtöbb sikerrel bíró klubjaként hét korosztályos bajnoki címmel rendelkeznek, és az ország tíz legjobb utánpótlás-nevelő műhelye között vannak számon tartva – sorolta.
Edzőik kimagasló munkájának eredményeként sok korosztályos válogatott játékossal gazdagították a kosárlabda sportot, és 2009-ben a saját nevelésű játékosaikkal feljutottak az NB I bajnokságba.
“A lányok helytálltak, amíg az anyagi lehetőségeink engedték, de három év után visszalépésre kényszerültünk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy felnőtt csapatuk azóta is stabilan tartja a helyét az NB I/B mezőnyében.
“Ez a csarnok a jövőt szolgálja, hiszen a sport egy olyan eszköz, amely megtanít minket a kitartásra, az együttműködésre, a sportszerűségre. Közösséget kovácsol, melyre mindig számíthatunk” – tette hozzá.
(MTI)