A megújult Városliget ad otthont januárban a cyclocross ob-nak

Sport

A megújult Városligetben, a Királydombon és környékén rendezik meg január 9-én a cyclocross, más néven a terepkerékpáros országos bajnokságot.

Az esemény csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: nagy örömmel fogadták a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) döntését, és büszkék arra, hogy januárban vendégül láthatják a manapság rendkívül népszerű bringás szakág egyik legfontosabb hazai megmérettetését. Hozzátette: történelmi lépés ez, hiszen az amatőrsport után a profi sport is megjelenik a jelentős megújításon átesett Városligetben.

Gyorgyevics Benedek emlékeztetett rá, hogy a Városliget és a sport hagyományosan kéz a kézben járnak, éppen ezért a Liget Budapest Projekt megvalósítása során kiemelt figyelmet fordítottak az egészséges életmódra ösztönző sportolási és kültéri játszó funkciók erősítésére, bővítésére, valamint a sportrendezvények befogadására, népszerűsítésére. A felújítások során igyekeztek minden parkhasználói csoport, köztük a biciklisek igényeire is odafigyelni, így az amatőr sportolók ma már a futástól a pingpongon át az extrém sportokig 18 féle sportágat művelhetnek a Városligetben.

Kovács Béla, az MKSZ szakmai alelnöke arról beszélt, hogy a cyclocross szakág egyrészt az utánpótlás kerékpáros oktatás egyik kézenfekvő eszköze, másfelől a nyári szezon végeztével az őszi-téli időszakban is biztosítja a versenyzési lehetőséget. Kifejtette: a téli hónapokban ma már a világ országúti és mountain bike-os bringásai is a legfontosabb edzési és versenyzési lehetőségként számolnak a cyclocrosszal, és nincs ez másként a hazai versenyzőkkel sem.

Elmondta, hogy a rendezvény keretében az U11-től a master korosztályokig összesen közel háromszázan mérik majd össze erejüket és kerékpár-kezelési tudásukat. Az ob-n várhatóan indul a szakág legsikeresebb hazai versenyzője, a felnőtt világkupafutam-győztes, Eb-ezüstérmes Vas Kata Blanka is, aki a tokiói olimpián hegyikerékpárban ért el negyedik helyezést, majd szeptemberben a belgiumi országúti vb mezőnyversenyében is negyedikként zárt.

A szervezők gondolnak a nézőkre is, ezért a bajnoksághoz kapcsolódóan ingyenes családi programokkal várják majd az érdeklődőket a Városligetben.

MTI

Kép: illusztráció.