Bíróság, kalapács

Alvó élettársára gyújtotta a házat egy nő egy Kiskőrös környéki településen, vádat emeltek ellene

Rendőrség

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberölés kísérlete miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki téveszmétől vezérelve alvó élettársára gyújtotta a házat. A férfit a körzeti megbízott menekítette ki a füsttel teli épületből.

A vád szerint a Kiskőrös környéki településen élő nő és a sértett élettársak, és gyakoriak voltak közöttük a veszekedések. A férfi 2023 decemberében szívességből befogadta otthonukba az ismerősét, ezért a vádlott megharagudott rá. A nő ettől fogva agresszívabbá vált, gyakran szidta és megöléssel fenyegette a férfit. Az idő előrehaladtával a vádlott viselkedése egyre szélsőségesebbé vált, a szokásosnál is több alkoholt fogyasztott és kényszerképzetei támadtak, a sértettet démonnak látta.

A nő 2024. június 20-ra virradóra azt képzelte, hogy a sátán megszállta az élettársát. Emiatt reggel a lakóházuk szárnyasajtaját és a közelében lévő faszerkezetű padot étolajjal belocsolta, egy öngyújtóvel meggyújtotta, majd elhagyta a helyszínt. Az égésgyorsítónak köszönhetően a bejárati ajtó, valamint a környezetében lévő lomok gyorsan lángra kaptak. A tűz átterjedt az ereszaljra és a tetőzetre is. A szobában eközben alvó sértettet a helyszínre riasztott körzeti megbízott ébresztette fel és menekítette ki a füsttel teli épületből. Személyi sérülés nem történt.

Az ügyészség a nőt különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja és kényszergyógykezelésének elrendelését indítványozta. Ügyében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)