Tizenkét ember ellen emeltek vádat drogkereskedelem miatt, két év alatt majdnem 12 kilogramm kristályt adtak el

Rendőrség

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség tizenkét emberrel szemben jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyagra elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt, a vádlottak két éven át kereskedtek “kristállyal” Kecskeméten – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a 12 vádlottból 9-en három kecskeméti család tagjai, az elkövetők 2021-től egészen a 2023-ban történt elfogásukig kereskedtek a tudatmódosító szerrel a vármegyeszékhelyen.

A fő beszerző az egyik család férfi tagja volt, aki a saját vevői mellett a másik két családot is ellátta új pszichoaktív anyaggal; a férfi az értékesítési tevékenységbe bevonta testvérét és unokaöcsét, az ügy további két vádlottját is.

A három férfi két év alatt csaknem 12 kilogramm kristályt értékesített, ennek során több mint 40 millió forintot kaptak kézhez, és az unokaöcs emellett egyik ismerősének kokaint is átadott.

A fő beszerző, miután letartóztatás után bűnügyi felügyeletbe került, újra kristályt szerzett magának, ezúttal fogyasztási céllal, azonban egy rendőri intézkedés során megtalálták nála az új pszichoaktív anyagot, és a férfit újra őrizetbe vették.

A másik család kereskedelmi tevékenységét egy nő vezette, akit öccse és egy férfi segített, a nő kristályt nemcsak az első családtól vásárolt, hanem kisebb mennyiségben egy kecskeméti férfitől – az ügy tizenkettedik vádlottjától – is.

A család vevőkörébe tartozott öt fogyasztó mellett egy értékesítéssel is foglalkozó kecskeméti férfi – az ügy hatodrendű vádlottja – is, emellett tőlük is vásárolt kristályt a harmadik család, akik az anyagot hét vevő részére terítették. Ezen családi üzletben egy anya, a két lánya és az egyik lány férje vett részt – tették hozzá.

Az ügyészség valamennyiükkel szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bűnösen szerzett vagyont is el kell kobozni tőlük. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni – áll a közleményben.

(MTI)

Kezdőkép: illusztráció.