Pozitív értéket mutatott az alkoholszonda

Rendőrség

Bíróság elé állítási javaslattal zárult a napokban az a nyomozás is, amelyet a debreceni rendőrök folytatttak egy kisvárdai lakossal szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Debrecen, Laktanya utcán 2014. november 9-én 2 óra 10 perckor gépjárművével közlekedett egy férfi. A rendőrök a személygépkocsit megállították és ellenőrizték a sofőr iratait, valamint vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív értéket mutatott. A járőrök további mintavétel céljából a 25 éves férfit a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A rendőrök K. Zoltán vezetői engedélyét bevonták, majd később gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte. A nyomozóhatóság az ügy iratait a napokban megküldte az illetékes járási ügyészségnek.