A rádió nemcsak technikai bravúr, hanem sokkal több annál: hidat jelent az emberek között, megszünteti a távolságokat és közösséget teremt – mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója hétfőn Diósdon.
Aranyosné Börcs Janka a magyarországi rádiózás elindulásának 100. évfordulója alkalmából a felújított és most átadott diósdi Rádió- és Televíziómúzeumban tartott ünnepségen, ahol megnyitották. A telefonhírmondótól a műholdakig – a műsorszórás története Magyarországon című kiállítást, arról beszélt, hogy Diósd neve összefonódott a magyar rádiózás és televíziózás történetével. Az egykori rövidhullámú adóállomás falai most újra megteltek fényekkel, hanggal és sok-sok történettel – fűzte hozzá.
Kiemelte, a rádión nemcsak információkat és híreket lehet hallani, a rádió nemcsak fontos tudást közvetít, hanem érzelmeket, élményeket és sokszor reményt is sugároz az embereknek, és talán ezért is mondhatjuk azt, hogy olyan kommunikációs eszköz, amelynek “emberi arca van”. Ez az a küldetés, amelynek a digitális korban is meg kell felelni – tette hozzá az NMHH főigazgatója.
Azt mondta, a kiállítás interaktív módon, élményszerűen teszi kézzelfoghatóvá mindazon változásokat, amelyeken a műsorszórás világa keresztülment napjainkig, a detektoros rádiótól az űrtávközlésig, vagy a fekete-fehér televíziózástól a magas szintű televíziózásig.
Hozzátette, hogy az NMHH mindig is támogatta az olyan kezdeményezéseket, amelyek nemcsak bemutatják a technikai fejlődést, hanem felkeltik a fiatalok kíváncsiságát, a tudásvágyat és a felfedezni vágyást is. “Ez a kiállítás pontosan ilyen” – jelezte Aranyosné Börcs Janka.
Árki Zsolt, a 4iG Műsorszóró Infrastruktúra Kft. műszaki igazgatója arról beszélt: annak, hogy megkezdődhetett 100 évvel ezelőtt, 1925. december 1-jén a rádiózás Magyarországon, voltak jelentős előzményei, például a 1893-ban elindult Telefonhírmondó.
Felidézte, hogy Puskás Tivadar találmánya az 1881-es párizsi világkiállításon mutatkozott be, majd 1882-ben Budapesten egy operaelőadást, Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját továbbították vezetékesen 12 készülékre. Ez a technológia már broadcasting volt, ahogy már akkor is nevezték
– tette hozzá a műszaki igazgató.
A rendezvény házigazdája Holló Szilvia-Andrea, a Postamúzeum igazgatója és Szombathy Csaba, a HTE Médiaklub társelnöke volt. A kiállítást Simon Csilla Edit, a Magyar Posta Zrt. hálózati és humánerőforrás vezérigazgató-helyettese, a Postakürt Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke nyitotta meg.
(MTI)





