Kecskeméti, budapesti és veszprémi tárlat nyerte el idén az Év kiállítása díjat

Kultúra

A Kecskeméti Katona József Múzeum Egy eltűnt nép nyomában – Az avarok élete a Duna-Tisza közén című tárlata, a budapesti Néprajzi Múzeum Székelyek – Örökség-mintázatok című kiállítása és a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai című tárlata nyerte el idén az Év kiállítása díjat. Az elismeréseket kedden adták át Budapesten.

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület a díjjal 2010-óta ismeri el a magyar múzeumi szakma kiemelkedő, közönség- és kommunikációorientált tárlatait.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint idén két kategóriában hirdették meg a megmérettetést: külön pályázhattak a 10 millió forint alatti, illetve feletti bekerülési költségű tárlatok. A zsűri végül 14 pályázót választott a jelöltek közé. A bíráló bizottság elnöke Katona Júlia művészettörténész volt.

A 10 millió forint bekerülési költség alatti kategóriában az Az Év Kiállítása 2025 elismerést a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai című időszaki kiállítása nyerte el egy keresztény ikonográfiai téma interaktív módon, gazdag tartalommal, egyedi installációkkal történő bemutatásért.

A 10 millió forint bekerülési költség feletti kategóriában Az Év Kiállítása 2025 elismerést megosztva nyerte el a Kecskeméti Katona József Múzeum Egy eltűnt nép nyomában – Az avarok élete a Duna-Tisza közén című időszaki kiállítása, valamint a Néprajzi Múzeum Székelyek – Örökség-mintázatok című tárlata.

A Kecskeméti Katona József Múzeum tárgyi anyagban és leletekben gazdag tárlata az utóbbi évek friss régészeti és archeogenetikai kutatásait körültekintő szakmai alapossággal, a széles közönség számára élvezetesen, látványosan mutatja be. A Néprajzi Múzeum pedig a határon túli magyar kulturális értékeket széles szakmai összefogással megjelenítő, a székely népi kultúrát intenzíven, látványosan és dinamikusan bemutató időszaki kiállításáért részesült az elismerésben – olvasható a Pulszky Társaság online magazinjában.

A keddi ünnepségen dicsérő okleveleket is átadtak. A 10 millió forint alatti kategóriában elismerést kapott a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum Üdvözlet Rimaszombatból című időszaki kiállítása, a 10 millió forint feletti kategóriában pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Újjászületünk! Csereyné – 200 című és a dunavecsei Petőfi Emlékház Kis lak áll a nagy Duna mentében című állandó kiállítása.

A Pulszky Társaság különdíjában részesült a fenntarthatósági és állományvédelmi szempontokat legjobban tükröző kiállítás kategóriában a budapesti MNMKK – Petőfi Irodalmi Múzeum A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei című tárlat, a legjobb eredeti mondanivaló kategóriában pedig a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ a Tanulni a természettől? – Botanika című kiállítása.

(MTI)