Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet, Fehér-tó, természet, túra, kirándulás

50 Éves a Kiskunsági Nemzeti Park: természeti Kincsek és Kulturális Örökség fél évszázada

Kultúra

A Kiskunsági Nemzeti Park idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. 1975. január 1-jén, Magyarország második nemzeti parkjaként jött létre, és azóta is kiemelkedő szerepet tölt be a természeti értékek megőrzésében, az ökoturizmus fejlesztésében és a környezeti nevelésben.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A fél évszázados történelem során a Park számos egyedülálló természeti kincsnek és kulturális örökségnek adott otthont, védelmet nyújtva a rákosi viperától a túzokig, a kék vércsétől a szibériai nősziromig számos ritka és védett fajnak. A kezdeti hat tájegységről -Tőserdő és a tiszaugi Holt-Tisza, a Felső-kiskunsági-puszta, a Felső-kiskunsági-tavak, a Fülöpházi-buckavidék, a Kolon-tó, a  buckavilág és homokpusztái- a park területe az elmúlt évtizedekben több bővítésnek köszönhetően mára meghaladja az 50 ezer hektárt, területének kétharmada pedig bioszféra rezervátum.

Számos program

Az évforduló alkalmából számos programmal készül a Park, többek között videópályázattal, tavaszköszöntő vetélkedővel, túzokmegfigyeléssel és daruvonulás-túrákkal. A részletes program a Kiskunsági Nemzeti Park hivatalos honlapján (www.knp.hu) található eseménynaptárban érhető el. A jubileumi év méltó ünneplése a természetvédelem fontosságára és a Kiskunság egyedülálló szépségére hívja fel a figy