Átadták a megújúlt központot Komlón

Helyi hírek

Egy 21. századi modern, európai kisváros képe fogadja a Pécs felől Komlóra érkezőket a teljesen megújult Petőfi térnek köszönhetően – írja az önkormányzat közleményében.

A fejlesztés a szakmunkásképző épületétől egészen a teniszpályáig a teljes közterületet érinti: felújították az utakat, közműveket, több száz növényt ültettek, megújult a közvilágítás is, valamint közel 200 új parkolóhelyet alakítottak ki, leállósáv és gyalogátkelőhely kialakításával pedig biztonságosabbá tették a közlekedést – mondta beszédében Polics József, Komló polgármestere. Kiemelte, hogy a tér kialakításánál arra törekedtek, hogy valamennyi generáció pihenőhelyet találjon benne magának.

Meghatározó eleme a beruházásnak a csapadékvíz hasznosítása, amely két földbe süllyesztett víztározó jóvoltából Komló egész növényállományának öntözését oldhatja meg. A projekt részeként a szakmunkásképző intézet előtt jól megvilágított közösségi terek alakultak ki, valamint akadálymentes gyalogátkelők létesültek. A megújulás részeként közel 200 új parkoló jött létre a Petőfi tér környezetében.

A Móricz Zsigmond és a Mikszáth Kálmán utcák között elhelyezkedő, a múltban játszótérként funkcionáló zöldterület is megújult, ahol egy korszerű, több korosztály számára alkalmas közpark jött létre.

A fejlesztés része volt a sport és szabadidős létesítmények energetikai fejlesztése és a kapcsolódó területek megújítása. Ennek részeként korszerűsödött a Móricz Zsigmond utcai teniszpálya épülete.

A projekt során a teniszcentrum is megújult: a hő-, valamint a vízszigetelés mellett tágas közösségi teret alakítottak ki a klubház emeletén, az alsó szinten kulturált vizesblokkok és öltözők várják a sportolni vágyókat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.