Szeged, őszi búza, búza, vetés, január, tél, mezőgazdaság, termés, gabona, gazdaság

Agrárminisztérium: eredmények és fejlesztések a magyar mezőgazdaság új korszakában

Gazdaság

Az Orbán-kormány megfordította a vidék és a mezőgazdaság uniós csatlakozás utáni leépülését. Nem a mostani, hanem a baloldali kormányzás időszakát jellemezték telepbezárások, csődök és elhagyott üzemek – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint az uniós csatlakozást követően, a baloldali kormányzás alatt a mezőgazdaság teljesítménye 20 százalékkal, az élelmiszeriparé pedig 16 százalékkal csökkent. Ezzel szemben 2010 után mindkét ágazat látványosan fejlődni kezdett: a mezőgazdaság teljesítménye 32,5 százalékkal, az élelmiszeriparé pedig 34,4 százalékkal növekedett.

Az agrártámogatásokat az uniós keretek között a lehető legcélzottabban használták fel, amelynek eredményeként a magyar mezőgazdaság termelékenysége az Európai Unióban az ötödik legnagyobb mértékben nőtt ebben az időszakban, az uniós átlagnál több mint kétszeres mértékben- tették hozzá.

A tárca közölte: óriási erőfeszítések révén elérték, hogy a mezőgazdaság szerkezetében az uniós csatlakozás óta most a legmagasabb az állattenyésztés aránya. A szarvasmarha, a tej és a baromfi ágazatokban a 2010-es évek óta tartós a növekedés.

Kiemelték, hogy a versenyképesség erősödését a zöldségtermesztés területén is mutatják a számok, hiszen 2010 és 2023 között a paradicsom termésmennyisége 32,1 százalékos, a vöröshagyma 42,4 százalékos, a sárgarépa 23,6 százalékos, a zöldborsó 49,6 százalékos, míg a csemegekukorica 68,6 százalékos növekedést mutatott.

Az AM közleménye szerint az ország minden pontján újjáépülő állattartó telepek, megújuló élelmiszeripari üzemek és új öntözési beruházások jelzik a rendszerváltás utáni legnagyobb agrár beruházási program sikerét.

Az uniós forrásokhoz biztosított maximális, 80 százalékos nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően csak az elmúlt három évben 400 milliárd forintot költöttek állattartó telepek fejlesztésére, több mint 100 milliárd forintot kertészeti üzemek modernizálására, közel 230 milliárd forintot élelmiszeripari kapacitások bővítésére, és 180 milliárd forintot a mezőgazdaság precíziós gazdálkodásra való átállására.

A mezőgazdasági beruházások összege 2023-ban elérte a 667,1 milliárd forintot, amely 55,5 százalékkal haladja meg a 2010-es szintet. Ezek a fejlesztések nemcsak a termelékenység, hanem a versenyképesség növekedését is elősegítették. Az ágazat jövedelmezősége szintén javult, hiszen a munkaerőegységre vetített reáljövedelem 120,8 százalékkal emelkedett, amely a második legjobb eredmény az EU-ban

– írták.

Az agrárgazdaság nemzetközi versenyképességének javulását a külkereskedelmi mutatók is jól tükrözik: 2010 és 2023 között az agrárexport 129,1 százalékkal nőtt, míg a feldolgozott termékek aránya az agrárexporton belül 62 százalékról 74,2 százalékra emelkedett – ismertették. A Vidékfejlesztési Program keretében elérhető támogatások jelentősen hozzájárultak a technológiai fejlesztésekhez, a korszerűsítéshez és a feldolgozóipari üzemek modernizációjához.

Az élelmiszeripar teljesítménye nemcsak bővült, de a feldolgozott termékek aránya az agrárexportban is 74,2 százalékra emelkedett. A külkereskedelmi többlet 65 százalékkal nőtt, amely szintén a technológiai fejlesztések, a kormányzati támogatások és a piaci igényekhez való alkalmazkodás eredménye a közlemény szerint. A kormányzat továbbra is támogatja a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztését, különös figyelmet fordítva a fenntarthatóságra és a versenyképesség további erősítésére – írta a tárca.

(MTI)