Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
A végtermék az egyik legfontosabb része az élelmiszeriparnak, ezért is fontos, hogy a kormányzat úgy gondolkodik az élelmiszeriparról, hogy azt támogatni kell – mutatott rá az AM élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára.
Hozzátette,
figyelnünk kell a környezetünk megóvására, valamint arra, hogy a legkevesebb ételmaradék kerüljön a kukába.
Nobilis Márton emlékeztetett, hogy a magyar kormány és a Nébih az Európai Unióban az elsők között kezdett el ezzel a témával foglalkozni. 2016-ban a “Maradék nélkül” program is bevezetésre került, aminek köszönhetően 27 százalékkal csökkent Magyarországon a kidobott élelmiszerek mennyisége – írták.
Az államtitkár méltatta a szervezőket a Clever Food kiállítással kapcsolatban. Szavai szerint olyan modern kiállítás valósult meg, amely a világon bárhol megállja a helyét.
Hangsúlyozta, van okunk a büszkeségre, hiszen ebben a témában elől járunk az Európai Unióban – közölte az AM.
(MTI)