Emmanuel Macron francia elnök

Franciaország nem ismeri el ukrán területek Oroszország általi annektálását

Európa

Emmanuel Macron szerdán megerősítette, hogy Franciaország nem ismeri el “ukrán területek Oroszország általi annektálását”. A francia elnök ezt azok után jelentette ki, hogy egyik elődje, Nicolas Sarkozy “illuzórikusnak” nevezte “a visszatérést a múltba” a Krímet illetően.

“Szeretném még egyszer elmondani itt, önök előtt, önöknek, nagyon világosan: Franciaország nem ismeri el sem az ukrán területek Oroszország általi annektálását, sem a megrendezett látszatválasztások eredményét” – fogalmazott a francia államfő egy előre rögzített videófelvételen, amelyet a Krími Platform nevű csúcstalálkozón tettek közzé.
A Krím Oroszország általi 2014-es annektálása óta “az emberi jogok és a humanitárius helyzet folyamatos romlásának vagyunk tanúi” – tette hozzá Emmanuel Macron.

Augusztus közepén Nicolas Sarkozy exelnök (2007-2012) azt mondta, hogy a Krímben “bármilyen visszatérés a múltba illuzórikus”. Szerinte “vitathatatlanul népszavazásra (…) lesz szükség a jelenlegi helyzet ratifikálásához”. Hasonlóképpen, “az Ukrajna keleti és déli részén lévő vitatott területek” esetében is “a nemzetközi közösség által szigorúan felügyelt népszavazások megszervezését” javasolta “a területi kérdések végleges és átlátható módon történő rendezéséhez”.

Nicolas Sarkozy ezenkívül azért is szót emelt, hogy Ukrajna maradjon “semleges”, és ne csatlakozzon se a NATO-hoz, se az Európai Unióhoz. A korábbi és jelenlegi elnök közötti véleménykülönbség apropóján a francia diplomácia már korábban jelezte, hogy a hivatalos francia álláspont nem változott. Szerdai üzenetében Emmanuel Macron felhívta a figyelmet a “történelmi döntésre, amely elismeri Ukrajna uniós tagjelölti státuszát”.

“Továbbra is az Önök oldalán maradunk ezen az európai úton, és az igazságos és tartós békére való törekvésükben, vagyis a nemzetközi jog tiszteletben tartásában” – hangsúlyozta a francia elnök. “Továbbra is mindenben segíteni fogjuk önöket annak érdekében, hogy Oroszország véget vessen az önök ellen folytatott agressziós háborúnak, és hogy önök kitarthassanak, megvédhessék magukat és győzhessenek” – mondta Emmanuel Macron.