A horvát kormány szerdai ülésén döntött a magyar SZÉP kártyához hasonló, úgynevezett Cro kártya január 1-jei bevezetéséről, amelynek célja, hogy a szezonon kívül felélessze a belföldi turizmus – közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).
A munkáltató legfeljebb 2500 kuna (111 ezer forint) béren kívüli juttatást utalhat át a kártyára, amelyet a munkavállaló turisztikai szolgáltatásokra költhet az ország egész területén, beléértve a tengerpartot is.
A kártyát csak azokban az idegenforgalmi és vendéglátóegységekben lehet majd használni, amelyek bekapcsolódnak a programba.
Gari Capelli turisztikai miniszter a kormányülésen elmondta: a Cro kártya bevezetésével ösztönözni akarják a belföldi idegenforgalmi fogyasztást, növelni a belföldi turisták aranyát, a szállások és más idegenforgalmi kapacitások kihasználtságát, valamint a foglalkoztatás arányát, továbbá csökkenteni a szezonalitást.
A horvát kormány 2016-óta ígéri a Cro kártya bevezetését, amelynek kialakításához tanulmányozta a magyar szociális üdültetési rendszert.
(MTI)