Ipari és hallgatói igények

Egyetem

A Természettudományi és Technológiai Kar indulás előtt álló duális képzéseiről is tájékoztatást kaptak a hallgatók a TTK 5. Szakmai Napján.

Hirdessen nálunk! Megéri!

– Nagy öröm, hogy a Kémiai Épület két legnagyobb előadója is megtelt a mai előadásokra. Az idei szakmai nap különlegessége, hogy a tervek szerint jövő szeptemberben induló duális képzésekről is információkat kapnak a hallgatók – emelte ki a megnyitón mondott beszédében Pintér Ákos dékán.

A Természettudományi Technológiai Kar 5. Szakmai Napján 15 vállalat – köztük a tervezett villamosmérnök duális képzésben résztvevő E.ON Hungária Zrt., NI Hungary Kft. és az MSK Hungary Gépgyártó Bt., valamint a vegyészmérnök duális képzésben résztvevő BorsodChem Zrt. és TEVA Gyógyszergyár Zrt. –, illetve egy karrier-tanácsadással foglalkozó cég mutatkozott be két teremben. Az egyikben a villamosmérnöki képzéshez kapcsolódó ipari partnerek, a másikban a vegyészmérnöki képzésben érintett cégek képviselői tartottak előadásokat.

Az előadók ismertették a vállalatok profilját, fő tevékenységeit, kitértek a hallgatók számára nyújtott lehetőségekre is: üzemlátogatás, szakmai gyakorlat, ösztöndíj, diplomamunka mentorálása, karrierprogram, illetve a duális képzés fontosságáról is beszéltek.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy ma már a magas szintű szakmai ismeretek mellett elengedhetetlen a megfelelő nyelvtudás, hiszen a multinacionális cégek többségénél az angol a „hivatalos nyelv”. Többen is kiemelték, hogy a cégek a képességek és készségek mellett a jelöltek motivációját és hozzáállását is vizsgálják.

Pályakezdő jelentkező esetében nem beszélhetünk szakmai tapasztalatokról, így ilyenkor a munkáltató a hallgató gyakorlatokon mutatott teljesítményét is megnézi, ezért nem árt, ha a kötelező mellett más gyakorlatuk is van a diákoknak – hangsúlyozták a cégek képviselői.

Az előadók felhívták a hallgatók figyelmét, hogy ma már szinte minden nagyvállalat honlapján fent vannak a cég általános elvárásai, az egyes munkakörökhöz tartozó követelményeket pedig az álláshirdetések tartalmazzák – fontos, hogy utóbbiakat teljes mértékben megértsék a jelentkezők.

Több szakember azt tanácsolta, hogy a fiatalok állítsanak össze listát saját igényeikről, s olyan céget keressenek, amely megfelel kívánalmaiknak.