A Kecskeméti Járási Ügyészség csoportosan elkövetett rablás miatt vádat emelt egy nővel és két férfival szemben, akik – a vád szerint – éjjel, otthonában kirabolták a sértettet.
A vád szerint a női vádlott korábban ismerte a sértettet, ennek köszönhetően tisztában volt az egyedül élő férfi életkörülményeivel. A nő és két férfi bűntársa 2025. május 24-én éjjel bemásztak a sértett udvarába, ahol a zárt bejárati ajtón dörömbölni kezdtek, miközben azt kiabálták, hogy „rendőrség, nyissa ki!”. Az asszony eközben az ablakot zörgette és bebocsátást kért azt hazudva, hogy meg akarják őt verni. Miután a megtévesztett házigazda beengedte, a két férfi vádlott is bent termett. Egyikük lökdösni kezdte a bentlakót és pénzt követelt. A sértett az éjjeli látogatók számbeli, fizikai erőfölénye miatt tartott attól, hogy ha nem ad pénzt, bántani fogják. Az idősebb férfi vádlott kicsavarta a mobiltelefont a sértett kezéből és azért, hogy ne tudja használni, a térdén összetörte. Agresszív, követelőző fellépésük hatására a megtámadott férfi átadott 50.000 forintot a nőnek.
A kecskeméti nyomozók még aznap elfogták őket.
A fiatalabb férfi vádlott a letartóztatás ideje alatt váratlanul az őt kísérő büntetés-végrehajtási felügyelőre – az ügy másik sértettjére – támadt és nekilökte a falnak. Ő a dulakodás következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a két férfit és a nőt csoportosan elkövetett rablás és magánlaksértés bűntettével vádolja. Emellett a fiatalabb férfinak hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt is felelnie kell. Az ügyészség mindhárom vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
(ugyeszseg.hu)
Kezdőkép: illusztráció.