A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerű csalás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki – a vád szerint – vásárláskor nagycímletű bankót lobogtatva, de végül át nem adva megszerezte a visszajárót.
A vád szerint az ügy női vádlottja 2024 tavaszán az országot járva akként jutott rendszeres haszonhoz, hogy pénzszerzés céljából különböző vendéglátóhelyeken kis értékben vásárolt ételt, italt, édességet. Vásárlásai során azt a látszatot keltette ugyanis, mintha nagy címletű bankjeggyel fizetne, majd – kihasználva az eladók figyelmetlenségét – végül a bankót sosem adta át, az abból visszajárót azonban eltette.
Egy kecskeméti fagyizóban egy gombóc fagyit rolettivel húszezressel akart kifizetni. A papírpénzt elő is vette, majd hosszasan kotorászott a tárcájában apró után keresve, miközben az eladó a pénztárgépből a húszezresből visszajárót számolta ki. Végül 60 forintot át is adott a kereskedőnek, aki pedig a 19.500 forint visszajárót átadta a csaló vevőnek.
Sopronban, Hajdúszoboszlón és Szikszón is hasonló módszerrel jutott hozzá az őt meg nem illető összegekhez. A vádlott minden esetben megtartva a húszezrest, a megvásárolt termékkel és a közel húszezer forintnyi „visszajáróval” távozott.
Az ügyészség a nőt többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétségével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyében a Kecskeméti Járásbíróság dönt.
(ugyeszseg.hu)