A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem, teljesítmény-fokozó szerrel visszaélés, pénzhamisítás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat egy Baja környéki droghálózattal szemben indult büntetőügyben.
A vád szerint a drogfogyasztó bajai férfi 2020-tól kiterjedt kábítószer kereskedelmi láncot hozott létre. A beszerzést és az értékesítést biztosító bűntársaival kezdetben marihuánát, később kokaint és amfetamint terjesztettek. A vádlottak a lebukás elkerülése érdekében titkos üzenetváltást biztosító csatornákat használtak, és kerülve a személyes találkozást, a pénzt, valamint a drogot előre egyeztetett helyszíneken cserélték ki.
A drogkereskedésbe idővel további vádlottak kapcsolódtak be, akik a marihuána egy részét Szerbiából szerezték be. Ebben egy bűntársuk akként segített, hogy a szerb-magyar határ közelében várakozva adóvevőn keresztül kapcsolatot tartott a határkerítés túloldalán lévő és a gondosan becsomagolt drogot magyar területre áthajító ismeretlen személlyel. A csomagok összeszedésében volt egy társa, aki szükség esetén a kábítószert a tanyája melletti erdőben el is rejtette. A további vádlottak az ömlesztett kábítószer kiporciózásában és csomagolásában vettek részt.
A nagykereskedő vádlottak által értékesített kábítószerek hatóanyag tartalma a jelentős mennyiséget meghaladta, marihuánából több mint egy mázsa cserélt gazdát.
Az egyik vádlott a drog mellett Magyarországon nem engedélyezett, sportteljesítményt fokozó, tesztoszteron tartalmú tablettákat is beszerzett azért, hogy azokat az edzőteremben értékesítse.
Egy nőnek és két férfinak amiatt is felelnie kell, mert arcképükkel ellátott hamis horvát, német személyi igazolványt, magánútlevelet, valamint svájci vezetői engedélyt találtak náluk a nyomozók. Egyiküktől ráadásul hamis 50 eurósokat is lefoglaltak, így terhére a pénzhamisítás róható.
Az ügyészség a tizennyolc vádlottat érintő ügyben hét férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, nyolc férfit és egy nőt bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem, egyiküket emellett teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntettével vádolja. Hármójukkal szemben közokirat-hamisítás bűntette is a vád.
Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
(ugyeszseg.hu)





