Szeged, érik, búza, föld, mezőgazdaság, gabona

AM: hamarosan véget ér az őszi betakarítás

Gazdaság

Az ütemesen végzett őszi munkáknak köszönhetően október első hetéig befejeződött a napraforgó betakarítása, és végéhez közeledik a kukoricáé is. A termény tárolásához a raktárkapacitás biztosított – tájékoztatott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön a szaktárca közleményében.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Ismertette azt is, hogy az idei aszály a kukoricánál okozta a legnagyobb károkat, de a többi növényfajt is megviselte. A hektáronkénti hozamok ennek megfelelően csökkentek a korábbi időszakokhoz képest.

A közleményben részletezték, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai alapján a napraforgó betakarítása fejeződött be legkorábban.

A napraforgó népszerűsége továbbra is erős, az idei 680 ezer hektáros terület a tavalyi adatot és az elmúlt öt év átlagát is meghaladja. Ezt a kultúrát is megviselte a nyári aszály, de a kukoricához képest kisebb mértékű károk keletkeztek.

Országosan 2,5 tonna/hektár (t/ha) hozam alakult ki, ami 13 százalékkal alacsonyabb a tavalyi értéknél és 4,9 százalékkal marad el az elmúlt öt év átlagától.

Az egyes vármegyék között lényeges eltérések vannak, a hektáronkénti hozamokban nagy szórás (1,8 t/ha-tól 3 t/ha-ig) mutatkozik. A kukoricához hasonlóan a dunántúli vármegyék jellemzően kedvezőbb, míg a dél-alföldi és a közép-magyarországi vármegyék gyengébb hozamokat produkáltak.

Az összes napraforgótermés meghaladja az 1,7 millió tonnát, ami – a kedvezőtlen idei időjárás ellenére – az elmúlt öt év átlagát kis mértékben meghaladja – írta a szaktárca közleményében.

A kukoricát a területek négyötödéről már betakarították, a 874 ezer hektáros idei területen az országos termésátlag eddig 5,6 t/ha körül alakul. A nyári aszály a kukoricát viselte meg legjobban, ennek következtében az idei termésátlag jelentős mértékben elmarad a tavalyi és az elmúlt öt év termésátlagaitól is.

A legkedvezőbb – 7,5 t/ha körüli – átlagokat a nyugat-dunántúli vármegyékből jelentették, a legalacsonyabbakat – 3,5-4 t/ha körüli átlagokat – pedig a dél-alföldi és a pesti vármegyékből. A hektáronkénti hozamok és a terület alapján idén összesen 4,9 millió tonnás kukoricatermés valószínűsíthető –

közölte a szaktárca.

Kedvező hír, hogy idén a szója 112 ezer hektáros termőterülete lényegében megduplázódott a tavalyi területhez és az elmúlt öt év átlagához képest is.

A többi őszi betakarítású szántóföldi növényhez hasonlóan a szójánál is látszik a nyári aszály kedvezőtlen hatása, a 2,3 t/ha-os országos termésátlag elmarad a tavalyi és az elmúlt öt év átlagos hozamadataitól is.

Ugyanakkor a betakarított terület növekedésének köszönhetően a szója idei összes terméseredménye csaknem 50 százalékkal magasabb a tavalyinál és 60 százalékkal meghaladja az elmúlt öt év átlagos termését is.

A szója vetésforgóban betöltött szerepe jelentősen emelkedett, ami komoly segítséget adhat a hazai fehérjetakarmány-deficit csökkentéséhez – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

(MTI)