Egy biztonsági őr 2015. november 4-én 4 óra körül tett bejelentést a rendőrség ügyeletére arról, hogy Debrecenben a Nagyállomáson három férfi várakozik a vonatra, akik közül kettőnél értékes kerékpárok vannak. A bejelentő elmondta, hogy körülbelül egy órával korábban is figyelte a várakozókat, de akkor még nem volt náluk egy kerékpár sem.
A körzeti megbízottak azonnal a helyszínre mentek, ahol igazoltatták a hajdúhadházi lakosokat. A férfiak többször ellentmondásba keveredtek egymással és nem tudtak a rendőröknek elszámolni a két kerékpár származásával, ezért őket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.
A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy a 31 éves B. Gyula és a 38 éves B. Ferenc 2015. november 3-án éjfél előtt egy Debrecen, Péterfia utcában található épület előtt letámasztott kerékpárt elloptak, majd a Petőfi téren egy villanyoszlophoz lelakatolt biciklit is eltulajdonítottak. Harmadik társuk a nyomozás adatai szerint a bűncselekmények elkövetésében nem vett részt, így ő tanúkihallgatása után szabadon távozhatott a rendőrségről.
Gyanúsítotti kihallgatásukon B. Gyula és B. Ferenc a nyomozóknak a bűncselekmények elkövetését beismerték. Ellenük a Debreceni Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztálya – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.
A rendőrök a gyanúsítottaktól lefoglalták a két kerékpárt, amelyek közül az egyik tulajdonosa már jelentkezett a rendőrségen.
A nyomozóhatóság kéri a képen látható kerékpár tulajdonosát, hogy jelentkezzen személyesen – a tulajdonjogot igazoló dokumentummal, hivatkozva a 09010/4291/2015.bűnügyi számra – a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán vagy hívja telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040 telefonszámot vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.