„A szemünknek higgyünk vagy a kémiának?” – Cs. Tóth János előadása a DAB klubban
Időpont: 2018. április 11. (szerda) 16:30
Időpont: 2018. április 11. (szerda) 16:30
Mintegy 2000 nő hal meg emlőrákban évente Magyarországon, pedig a korai stádiumban felfedezett betegség szinte 100 százalékban gyógyítható. Április 10-én, a nemzeti rákellenes napon a szűrés fontosságára hívják fel a figyelmet a szakemberek.
Megőrizte vezető helyét a Debreceni Egyetem a hazai felsőoktatási intézmények között. Az országos adatokat túlszárnyalva az idén tovább nőtt a DE-re jelentkezők száma. Az intézményt csak az ELTE előzi meg.
A Debreceni Egyetem AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetének Biotechnológiai Laboratóriumában olyan módszereket fejlesztettek ki, amelyekkel a vírusfertőzött burgonya-alapanyagokból nagy hatékonysággal lehet vírusmentes szaporítóanyagot előállítani.
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Fábián László, a szervezet sportigazgatója pénteken látogatott a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központjába, ahol a jövőbeli tervekről is szó esett.
Több mint 80 résztvevővel, 7 szekcióban, kárpátaljai, erdélyi, felvidéki és délvidéki PhD-hallgatók közreműködésével a Debreceni Egyetemen rendezte doktorandusz vándorkonferenciáját április 6-án a Márton Áron Szakkollégium.
Gyorsabb és magasabb színvonalú sürgősségi ellátást remélnek a Debreceni Egyetem Sürgősségi Klinikájától, a jövőben pedig egykapus, egységes sürgősségi ellátást szeretnének megvalósítani – jelentették be pénteken a IV. Sürgősségi Orvostani Fórumon.
Lassan félidejéhez közeledik az a munka, amelynek köszönhetően egy év alatt teljesen megújulnak a Debreceni Egyetem Főépületének hallgatói bútorai. A munkálatokra 14 millió forintot különített el az intézmény a költségvetésből.
Mindenkit legyőztek a DEAC e-sport szakosztályának versenyzői az első Overwatch Bajnokságon, Debrecenben. Három pontot gyűjtött két focicsapatunk a hétvégén, nem sikerült viszont győzniük a női kosarasoknak és a röplabdacsapatnak sem.
A kardiológia és a hipertónia sürgősségi vonatkozásai mellett a kígyómarás ellátásáról is szó lesz a pénteken kezdődő IV. Sürgősségi Orvostani Fórumon. A Debreceni Egyetem Sürgősségi Klinikájára a betegek fele, évi 15-16 ezer ember szív- és érrendszeri panasszal kerül be.